Ima

Ma 3.3.-án a Tibeti buddhisták újéve van és a Loszár ünnepség első napja. Náluk a 2149. év kezdődik és ez a vízi tigris éve. Az ünnepséghez pár hétig hozzátartozik a sok imádkozás és az áldások kérése. Ezt megelőzően a régi év ellett takarítva. Az ünnepség elgondolását és a tisztaságra való törekvést nagyon szépnek érzem.

Amikor imáról, imádkozásról beszélünk, mindannyiunknak biztosan egy egyedi gondolat és kép emelkedik elő arról, hogy ez mit jelent. Azonban ezt elég gyakran egyházzal vagy vallással kapcsolják össze.

Számomra az ima teljesen mentes minden egyházi, vallási, nézetbeli vagy dogmatikai kötődéstől. Megértem, hogy az ima minden lélek joga és ajándéka, hogy a saját Felsőbb Énjén keresztül a Forrás gyógyító kapcsolatára törekedjen. Nem kellenek hozzá bizonyos szavak, amelyeket valaki más jónak határozott meg, és még csak tiszta kép sem kell hozzá arról, hogy mi a Forrás.

Minden léleknek megvan az a nagy szívvel való kapcsolatnak a lehetősége, hogy a Szeretet kapcsolatába törekedjen és a saját jó törekvése által imádkozzon a világ békéjéért és segítségért a szenvedők számára. Bízom a Forrásban úgy, hogy mindaz a jó, amit kérek célszerű módon megvalósul. És amikor imádkozom, ilyen módon elindítok egy olyan magas energiát, ami eléri a Forrást és azáltal segítséget hozhat. Megértem, hogy itt is használni kell a szabad akaratot az ima elküldésére.

Lehet, hogy felfigyeltél a gondolatra “mindaz a jó”. Ez az ima lényege, mivel ugye az imával az életet teremtő és fenntartó örök Forráshoz fordulunk. Akkor energetikailag az imádság gondolata is jóra törekvő kell legyen, például nem bosszút kérő.

Az Isteni Forrásra mindenki egyedi nevet használhat vagy tartozhat bármelyik templomhoz vagy irányzathoz. Imádkozni lehet kész szavakkal vagy csak a saját szívünkre hallgatva. A tiszta szív és a szándék a legfontosabb, nem a nevek vagy az egymástól eltérő irányzatok. A Forrás nézőpontjából a Szeretetre és a jóindulatra való törekvés az, ami számit.

Folytassuk a közös imát és általa a változást a Szeretet irányába.